1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és a második törvény előírásaiba.

Politika I. című művében Arisztotelész már megfogalmazta koncepcióját olyan eszközökről, amelyek képesek automatikusan, a saját erejükből tevékenykedni. Az ókor első működő automatáját valószínűleg az ókori Alexandriában építette Archimédész kortársa, Kteszibiosz, az időszámításunk előtti III. században, igaz, puszta szórakoztatás céljából. Az i.sz. I. században a szintén alexandriai Héró ötletes szerkezeteiről részletes és pontos leírások maradtak fenn. Többek között árusító automatákat, valamint egy automata színházat tervezett és épített meg - ez utóbbi, a Dionűszosz apoteózisa, egy önjáró miniatűr templom tetején játszódott.

Alexandria arab bevétele (641) után is tovább élt az automaták építésének hagyománya, bár főleg vallásos célokat használt. A középkor automata-tervezői érdeklődésüket és valószínűleg technikai ismereteiket is az arab kultúrkörből merítették. Az előrelépést főleg az acélrugó feltalálása volt a XV. században, amely az automaták működtetésére nagy sikerrel volt alkalmazható az ókorban használt kősúlyok és a (hevítéssel előállított) nagynyomású levegő helyett.

Ezeket vallásos tárgyú jelenetekhez, vagy a nézőközönség megbabonázásának céljaira használták fel. Ilyen automatáknak (és a későbbi bonyolult automata planetáriumoknak) nagy szerepük volt abban, hogy a mechanisztikus világkép oly nagy teret nyert a XVII. századra (Descartes). A XVIII. században az egyre bonyolultabb és tökéletesebb automaták konstruktőrei között Jacques Vaucansont és Pierre Jacquet-Drozt érdemes megemlíteni: ez utóbbi nevéhez fűződik a legfontosabb életfunkciókat (beleértve az anyagcserét!) imitálni képes mechanikus kacsa (1738) és a ma is működőképes három remekmű: az író, a rajzoló és az orgonista (1775).

Robotikáról , mint a robotok kifejlesztésének és felhasználásának tudományáról a 70-es évek végétől lehet beszélni, korábban ez a terület a matematikához (kibernetika), a számítástudományhoz (programozás) és az automatizálás technológiájához (szabályozástechnológia) volt kapcsolható. Jelenleg a robotika önálló - bár erősen interdiszciplináris jellegű tudományterület.

A robotok az irodalomban is kivívták népszerűségüket: elég, ha Offenbach "Hoffmann meséi" Olympiájára, H.G. Wells Világok háborújára, vagy Čapek R..U.R (Rossum univerzális robotjai) c. regényére gondolunk, amely utóbbiból maga a robot szó is származik (robota = nehéz munka, robot).A Csillagok háborúja c. filmben szereplő R2-D2 és C3-PO a fantasztikus regények gólemjeinek, androidjainak, kiborgjainak legújabb változatai.

Mobil robotok egyelőre nem játszanak alapvető szerepet átfogó ipari alkalmazások terén. Jelenleg meglepő tulajdonságokkal rendelkező, leginkább játékra, házibuli-meglepetésként alkalmazható laboratóriumi modellek vannak - a japánok ebben úttörők - (fonó, kétlábon járó, orgonán játszó robotok, stb).

A mai ipari robot (IR) helybe rögzített konstrukció. "Az ipari robotok egyetemesen felhasználható, többtengelyű, mozgó automaták, melyeknek mozgása a mozgásfázisok sorozata és útvonalai /szögei tekintetében szabadon, azaz mechanikus beavatkozás nélkül programozhatók, szükség esetén szenzorral szabályozhatók. Felszerelhetők fogókkal, szerszámokkal és egyéb eszközökkel és képesek manipulációs és termelő feladatok elvégzésére." Sokféle, robothoz hasonló eszközt nem tekintünk robotnak: például egyes adagoló eszközöket, (pl. hengerművek), melyek funkcióját csak a hardware változtatásával állíthatjuk át, manipulátorokat, (pl. radioaktív izotópok), távirányítható telefaktorokat (holdkomp), CNC (Computed Numerical Control), DNC (Direct Numerical Control) elven működő eszközöket.

Az ipari robotok két fő csoportba sorolhatók: "standing" (alaphoz rögzített) és "portal" (három további független tengely körül forgatható keretbe, "portál"-ba szerelt, ezáltal lényegesen megnövelt munkaterületű) robotok.

Statika: emelők, hajlító és forgatónyomatékok, szilárdság, torziós jelenségek. Dinamika: Erők (Coriolis-, súrlódási, stb.) és hatásaik (tehetetlenség, csavarodás, rezgések).

Szenzortechnológia: Erők és nyomatékok érzékelése (kontakt szenzorok); vizuális, mágneses, kapacitív, induktív és lézerszenzorok (nem-kontakt szenzorok). Kísérleti stádiumában gyors fejlődés tapasztalható; ipari alkalmazásai egyelőre csak a lézeres és vizuális szenzoroknak vannak. A modern szenzorok feladata a vezérlő számítógép "modell-világának" folyamatos adatellátása, ezáltal a robot és környezete közötti kapcsolat lehetővé tétele. (Ld. még "Model World".)

A klasszikus ipari robot teste a környezethez rögzített tengely (test-tengely) körül szabadon elforgatható - általában 360o-nál kisebb szöggel. A robottesthez a felsőkar a vállízületen, az alsókar a felsőkarhoz a könyökízületen, a kéz az alsókarhoz a csuklóízületen keresztül kapcsolódik. A kézhez különböző effektorok (fogó, hegesztő- vagy szórópisztoly, stb.) rögzíthető. A robottestet, a felső- és alsókart külön motorok mozgatják; a kéz, ezáltal az effektor térbeli orientációját pedig 3 motorral lehet beállítani. A robotnak tehát legalább 6 tengelye (ízülete), s mindegyik tengelyhez külön motorja van. A konstrukcióra jellemző határokon belül mindegyik tengely a többihez függetlenül mozgatható. Bár a tengelyek általában forgatást tesznek lehetővé, egyes esetekben beszélhetünk transzlációs tengelyekről is (Scara-elven működő hajlókarú robotok, mozgatható robotkeretek esetén).

A kéz és ezáltal az effektor helyzetét az ún.TCP-vel (tool center point) jellemezzük; ez a pont az effektor típusától függ: hegesztőpisztoly esetében a TCP az elektróda-csúcsok közötti felezőpont, egy fúró esetében a fúró hegye, stb. A TCP-t a kéz síkjának középpontjához viszonyítjuk.

Ha PэWS a TCP számára elérhető pont, akkor annak ismételt megközelítése esetén a TCP a P körüli variációs gömb belsejébe esik. Az ismétlési pontosság a legnagyobb variációs gömb sugara, ha P bejárja WS-t. Az ismétlési pontosság a robot alkatrészeinek precizitásától és merevségétől függ.

Ha QэWS tetszőlegesen kijelölt pont (függetlenül attól, hogy a TCP elérheti), akkor az ismételt megközelítések esetén a TCP és Q között adódó legnagyobb eltérést pozícionálási pontosságnak nevezzük. A pozícionálási pontosság egyrészt az ismétlési pontosságtól, másrészt a pozíciómérő rendszer felbontásától függ.

A legalapvetőbb feladatok egyike a TCP mozgatása egy adott indulási helyről az adott végpozícióba. Különbséget teszünk egyszerű mozgásvezérlés és összetett szabályozófunkciók között. Az első vezérlési mód mindazon funkciókat foglalja magában, amikor a pozíció-mérőrendszer adatait visszacsatolva szabályozzuk a motorokat. Az összetett szabályozófunkciók magasabbrendűek az előzőnél és általában indítják azokat. Mindezeket egy példával világítjuk meg:

A mozgás szabályozását a ROB3 belsejében elhelyezett elektronika végzi. Ez az elektronikus szabályozó rendszer a parancsokat ASCII szekvenciák (American Standard Code for Information Interchange) formájában kapja a vezérlő számítógéptől az RS232 interface-en keresztül, és elvégzi a kiindulási beállítást. Ezzel egyidőben folyamatosan összehasonlítja a pillanatnyi pozíciót a beállított pozícióval minden egyes motornál. Ha ez a két változó megegyezik, a mozgás leáll. Zavarok esetén rezgések keletkezhetnek (hardware hiba). Minden magasabb szabályozó funkció a ROB3 vezérlő számítógépében helyezkedik el.

Az ipari robotok motorjának vezérlő egysége a következő részekből áll:

A mozgásvezérlésnek általában két alapvető módját különböztetjük meg: a PTP-vezérlést (Point-to-point) és az útvonalvezérlést Az előbbi esetén csak a mozgás kiinduló- és végpontja alapvető; a TCP által bejárt útvonal másodrendű. Az utóbbi esetén viszont elsőrendű, hogy a TCP, amennyire csak lehet, az előre meghatározott útvonalon mozogjon.

Fontos tudnunk, hogy a következő két vezérlési mód leírása csak kivonatos, de érdeklődők a laborban angol nyelven megtalálhatják a részletesebb irodalmat is.

A PTP vezérlés esetén a mozgás kiinduló- (1) ill. véghelyzetét (2) a robottengelyek körüli forgásszögek értékeinek megadásával jellemezzük. A pillanatnyi helyzetben minden egyes tengelyre nézve kiszámoljuk a megfelelő szögkülönbségeket. Tiszta PTP vezérlés esetén az egyes motorok egymástól függetlenül, a lehető leggyorsabban végrehajtják a hozzájuk tartozó tengely körüli forgatást. Minthogy a szögkülönbségek a mozgás folyamán változnak, a mozgást kiváltó motorok különböző időpontokban működnek. Ennek következtében a mozgás szaggatottá válhat.

Ha a mozgás részleteit vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a forgatás állandó Θ szöggyorsulással indul, ezután a max. szögsebességet elérve állandó szögsebességgel halad egy ideig, majd állandó szöggyorsulással fékez. A teljes ΔΘ szögelforduláshoz szükséges Tθ időt az elemi kinematikából ismert módon, integrálással számíthatjuk ki (Mθ a szögsebesség):

A teljes PTP elmozdulás ideje az egyes tengelyek körüli elfordulási idők közül a legnagyobb. Az eredmény azért fontos számunkra, mert főleg nehéz terhek mozgatása során a PTP mozgás szaggatottsága a robot ízületeinek és áttételeinek gyors kopásához vezethet. Ipari robotok esetében ezt célszerű elkerülni, az ún. szinkron PTP-vezérlésre való áttéréssel. A mi esetünkben ennek a neve tengely-interpoláció. A mozgatásban résztvevő összes tengely azonos időpontban kezdi és végzi mozgását Ennek megvalósításához a gyorsabb mozgásra képes tengelyeknek a leglassabbhoz, kell igazodniuk. Az egyszerűség kedvéért a gyorsulásokat nem változtatjuk, csak a maximális szögsebességek csökkennek le a megfelelő értékre.

Az C.2. ábrán láthatjuk a tiszta és szinkron PTP útvonalak közötti különbséget: a felső P pont, függőlegesen felfelé állított fogóval, a kiinduló helyzet. A Q végpontba való mozgás a felsőkar - alsókar síkban jön létre az A1 test-tengely részvétele nélkül.

Látható, hogy a szinkron PTP- mozgás egyenletes ívű, bár lényegesen eltér a PQ egyenes szakasztól. Ilyen eltérések váratlan mellékhatásokkal járhatnak: pl. akadályba ütközés, ami nem fordulhat elő tiszta PTP mozgás esetén.

Hosszú útvonalak esetén mind a tiszta, mind a szinkron PTP-mozgatásnál célszerű a kezdő- és a végpont közé köztes pontokat beiktatni. Ezt az eljárást interpolációnak nevezzük (lásd az említett angol nyelvű irodalmat).

Lehetséges azonban - köztes pontok beiktatásával - a ROB3 működtetése interpolációs üzemmódban. Ha a tervezett útvonalat a lehető legtöbb köztes pont beiktatásával, kis szakaszokból álló tiszta PTP-mozgások sorozatával közelítjük, sok-pontos vezérlésről (multi-point control) beszélünk. Valójában ez nem jelenti a vezérlésnek egy új típusát. Lineáris és cirkuláris interpolációt az angol nyelvű irodalomban találhatjuk meg.

Az C. 3.ábrán tiszta PTP útvonalak sorozatát láthatjuk, melyek alulról fölfelé növekvő finomsággal (1,3,7,15 és 31 köztes pont beiktatásával) közelítenek egy egyenes szakaszt.

Sokszor szükség van egy szerszám, vagy akár egy munkadarab a lehető legnagyobb pontossággal - egy adott térbeli görbe mentén - előre megadott útvonal-sebességgel való mozgatására.(Ilyen feladat lehet a vonalhegesztés, ragasztás, egy fúró adott helyre való merőleges beállítása, stb.). Ezekben az esetekben nem fogadhatók el a PTP-mozgatásra jellemző rángások és éles irányváltoztatások. Ekkor célszerű az útvonalvezérlés vagy CP - vezérlés (Continiuous Path control) alkalmazása. A PTP-mozgatással ellentétben a CP-mozgatás alkalmával az útvonal pillanatnyi kinematikai jellemzői - helyzet, vonalmenti sebesség és gyorsulás - határozzák meg minden egyes motor működését. A funkcionális függés transzformációs egyenletek útján adható meg.

Ebben az üzemmódban a vezérlés kemény követelményeket támaszt a mozgató- és vezérlőegységekkel szemben. Különösen nagy feladat hárul a vezérlő processzorra, hogy az a számítási műveleteket elfogadható időn belül végezze el.

A ROB3 nem képes ebben az üzemmódban működni. Ehelyett, a meghatározott útvonalon való tartást a lehető legtöbb köztes pont beiktatásával, sok-pontos vezérlés útján, a ROB2R pozíciómérő rendszere maximális felbontásának kihasználásával végezzük.

Az előre huzalozott programot csak hardware úton lehet változtatni. Egyszerű feladatokra használható robotok, úgymint adagolóeszközök és hengerművek esetén használatos; ez mára már jelentőségét vesztette.

Modern ipari robotok esetében jóval inkább a tanulás előjátszás alapján módszer kerül előtérbe. Ennek több, a felhasználói területtől függő változata létezik.

Mivel ez a módszer viszonylag bonyolult, elsősorban ott használják, ahol az előző, betanító módszer nem lehetséges (pl. atomerőművek aktív zónája). Abban az esetben, ha a tárolási folyamat kimarad, teleoperációról, vagy telemanipulációról beszélünk.

Ezt a módszert jelenleg is használják majdnem minden ipari robotnál. A programozó a robotot egy mozgatón keresztül vezérli - vagy a programozási helyek durva beállításával vagy a tanítás-vezérlő programozó eszköz (teach control device) manuális használatával. Evvel a nagyobb zsebszámológéphez hasonlatos eszközzel a robot, biztonsági okokból, csak erősen csökkentett sebességgel működtethető. Nem csak a helyzetek, de az interpolációk, gyorsulások, sebességek, késleltetési idők és szenzor-utasítások is a programba kerülnek.

Megjegyzendő, hogy a modern rendszerekben általában csak a program-keret tanítása történik evvel a módszerrel. A mozgás részletei on-line módon kerülnek a programba.

A programozás szöveges formában írt program segítségével történik. Az on-line programozással ellentétben, amely rendkívül mozdulat-orientált, az off-line programozás inkább feladat-orientált. Ahelyett, hogy a robot minden mozdulatát külön beprogramoznánk (mint pl. a teach-in módszer esetén), a feladat absztrakt megfogalmazására helyezzük a hangsúlyt. A programozás hatékonyságát egyes rendszerek felhasználóbarát szolgáltatásokkal segítik (pl. az Apple Mackintosh a grafikus tervezési elemekkel). A módszernek, sok előnye mellett (a programozás már a tervezési fázisban lehetséges, stb.), alapvető hibája többek között, hogy a programozás hibái sokszor csak az első próbafutás alatt derülnek ki. A hibakeresés és -javítás csak ismételt futások során végezhető, ami növeli a robotok improduktív idejét.

Azt mondhatjuk, hogy a tisztán off-line módszer nem jó megoldás. A fenti hibák viszont elkerülhetők, ha a próbafutás előtt az új programot először a terminálon szimuláljuk. Ehhez természetesen szükség van egy teljes geometriai és technológiai adatbankra, amely egyfelől az összes alkalmazni kívánt robot alkatrészeinek és perifériáinak (forgó asztalok, futószalagok, stb.) geometriai paramétereit, másfelől a munkafolyamatban szereplő egyéb adatokat (motorok és szenzorok karakterisztikái, teher-válaszfüggvények, szerszámok és munkadarabok fizikai jellemzői) tartalmazza. A szimuláció során a kimenet real-time módon 3-dimenziós grafika formájában képernyőre kerül, ahol diagnosztizálhatók és kijavíthatók a hibák - szinkronizációs problémák, ütközések, túlterhelés, stb.

A precíz TCP pozícionálási hibáit a szenzortechnológia alkalmazásával próbálják kiküszöbölni. Hagyományosan tapintó és vizuális elven működő szenzorokat használnak a robotok adaptív vezérlése céljából. Itt röviden olyan, nem-determinisztikus módszereket mutatunk be, ahol a TCP által bejárni tervezett útvonal a programozás alatt még nem minden részletében ismert. A program futása alatt a szenzorok tudósítják a központi műveleti egységet a robot belső "világát" érintő külső eseményekről, amelynek következtében a robot "modell-világában" megfelelő belső események keletkeznek.
Ezáltal a szenzor által küldött információkra a robot adekvát módon képes reagálni. Ezen az elven működik például a varrat-követő szenzor (seam trace sensor). A hegesztendő felületen a kiinduló hegesztési pontot teach-in módszerrel adjuk meg a robotnak. A varrat útvonala a munkadarabtól függ, a szenzor a hegesztés alatt folytonosan követi a hegesztő elektróda útját. A munkafolyamat egyes beprogramozandó lépéseinek száma és bonyolultsága lényegesen csökkenthető. Természetesen ennek a módszernek megvannak a korlátjai (alak-felismerési problémák, reach-in-the-box feladat). Ha egy dobozban, amelybe további feldolgozásra váró munkadarabok esnek, elég nagy a "rendetlenség", és a kiszemelt munkadarab kellően bonyolult alakú, akkor annak azonosítása, helyzetének meghatározása és a manipulátorral való megközelítése túlságosan is komplexnek bizonyulhat a robot alakfelismerő programja számára.

Elvben minden univerzális programnyelv alkalmas robotok programozására. A feladat speciális természetéből következően mégis célszerű volt olyan programnyelvek kifejlesztése, amelyeken a tipikus feladatelemek, mint koordináta-transzformációk, effektor- és szenzorvezérlés könnyen programozhatók. Ilyenek például az SRL (Structured Robot Language), a PASRO (PAScal for RObots), ROBEX (ROBot EXapt), ARLA (ASEA Robot Language), BAPS ( Bosch Advanced Programming System), SRCL (Siemens Robot Control Language), ROLF (Robot Language Formula), ROBOTstar, AL (Assembly Language), AML (A Manufacturing Language), HELP, VAL (Variable Assembly Language), SIGLA (SIGma LAnguage).

Vigyázzunk, hogy az egész robottestet forgassuk, és ne változzon a karok helyzete a testhez képest. Jegyezzük fel a fogó alsó sarkainak az alaplaphoz képesti helyzetét, és az alaplapot addig állítsuk a rögzítő csavarok állítása segítségével, amíg a két távolság meg nem egyezik. A test (Z) tengelyének az alaplapra vett vetületének egybe kell esnie az X tengellyel.

Forgassuk a testet, amíg az X tengely párhuzamos lesz az alsókar-felsőkar síkkal. Mérjük le újra a fogó és az alaplap távolságát. Állítsunk ismét a csavarokon, amíg a távolság meg nem egyezik az előbb beállított értékkel. Ezáltal a robottest merőlegesen áll az alaplaphoz képest.

Kapcsoljuk be ismét a tápfeszültséget és indítsuk el a GRIPPER.RLN programot. A robot a FIX 9 helyzetet veszi fel: a kar majdnem vízszintesen áll, és a fogó zárt helyzetben van. Ha a fogó nem teljesen zárt, le kell szerelni a felső kart, és a fogó kábelét a feszítő rugóhoz rögzítő karmokat laposfogóval addig hajlítsuk, amíg a fogó teljesen zárt helyzetbe kerül (kissé feszített rugó mellett).

Tegyük fel a mágneses központozó tűket a csukló- és a könyökízület meghosszabbításaként, majd állítsuk hosszukat úgy, hogy a hegyük az alaplapra merőleges és az alsókar-felsőkar síkjával párhuzamos síkba kerüljön. Ekkor válasszuk az Adjustment-et a menüben és végezzük el a beállítást az ott megadottak szerint.

FIX 0: α1 = 0˚, α2 = 0˚, α3 = 0˚, α4 = 0˚, α5 = 0˚, a fogó helyzete 240.

Anyagszükséglet: építőkocka, ping-pong labda és sín.

Megoldás: A zárt fogót emeljük kellő magasságba a kocka fölé, hogy a fogó hegyének Z koordinátája nagyobb legyen a ping-pong labda legnagyobb Z magasságánál. A fogó távolsága a labdától legyen 3-4 mm. Ebből a kiinduló helyzetből végezzünk lineáris interpolációt abba a véghelyzetbe, amelyben a fogó hegye kb. 5-6 mm-re van a sín fölött és az E ponttól kb. a labda sugarának megfelelő távolságra. A koordinátarendszer irányítása a kezdő és végállásban ugyanaz.

A program a következőképpen nézhet ki: (ld., pl. EXP4.RLM)

Az első PTP-utasítás végrehajtása után a fogó legyen csukva. Ha nem lenne, zárjuk be az utolsó paraméter (robot koordinátákban) 255-re való átállításával.

A LIN-mozgás folyamata alatt az aktuális koordinátarendszer irányítása az x tengelyben folyamatosan változik, olyan formán, hogy a fogó síkja állandóan a sínre merőlegesen áll. Az y tengelyben a fogó az alaplaphoz képest állandóan merőleges helyzetben marad. A visszagurulás ideje természetesen a sín meredekségétől függ, ezért a fenti programban a várakozási időt annak megfelelően állítsuk be.

Megoldás: A FIX 0 helyről indulunk, a fogóba beillesztjük az eszköztartót, a fogó pofáit széthúzva. Az írótollat egy gumigyűrűvel rögzítjük a tartóhoz. Azután helyezzük a fogót nagyjából függőlegesen a kiindulási pont (S) fölé, hogy a zárókupak alja kb. 5 mm magasan legyen. A fogót eresszük rá az alaplapra az S pontban, ameddig a zárókupak engedi. Amikor a zárókupak hozzáért az alaplaphoz, mozgassuk a fogót még lejjebb, egészen, amíg az írótoll a gumigyűrűt 4-5 mm-re megfeszíti. A finombeállítást legjobban Descartes-koordinátákban végezhetjük el, így van egy kis tartalékunk, hogy írás közben a Z irányú egyenetlenségek kiegyenlítődnek.

A WAIT-utasítás az ESC megnyomása után az ívet még egyszer meghúzza. Ha az ESC után END következik, ez a program megszakítását eredményezi. Ebben az esetben a robot a FIX 0 pozícióban marad. A programot diszken való tárolás után először írótoll nélkül próbáljuk ki. A CIR-utasítás végrehajtása közben többször is kaphatunk position is not in working space. Ennek oka az lehet, hogy túl nagy ívet húzunk, és a 3-as tengely a megengedett szögtartomány határára kerül. Ilyen esetekben a hibaüzenetre az ENTER gombbal válaszoljunk, egészen addig, amíg a hibaüzenetek meg nem szűnnek. Ezután először a CIR és az azt megelőző PTP-utasítást töröljük (Delete), majd írjuk újra kisebb X és Y értékekkel.

Az ábrán a számok a LIN vagy CIR szakaszok elejére mutatnak. A vég- ill. középső pontokat programozzuk. Hogyha valamely LIN vagy CIR szakasz végpontja nem esik egybe a következő szakasz kiindulópontjával, akkor az írószerkezetet fel kell emelnünk a papírról vagy egy olyan LIN utasítással, amely csak a Z értéket változtatja, vagy pedig a felső kar mozgatásával PTP-utasítás segítségével. Miután az összes pontot beprogramoztuk, zárjuk a programot a következőkkel:

Mentsük ki a programot kilépve a szerkesztő üzemmódból, majd teszteljük "szárazon", azaz toll nélkül. Az első éles futás valószínűleg nem lesz teljesen kielégítő (vonalak átfedése, stb.). Futtassuk a programot lépésenként szerkesztő üzemmódban (ROB2R on-line). Előfordulhat, hogy nemcsak az egyes paraméterek módosítására, de további PTP és LIN utasítások beszúrására is szükség lehet. Gondos munkánk eredménye még mindig távol van a tökéletestől. Ennek okát korábban (lásd 2.2) már vázoltuk (a pozíciómérő-rendszer alacsony felbontása, pontatlanság a hibajavításban, a pozíciómérő-rendszer egyes potenciométereiben lévő egyenetlenségek, valamint a fogó viszonylag instabil pozícionálása az aktuális koordináta-rendszer y tengelye fölött.)

A robot programozása a beépített vezérlés alapján a Teachbox tasztatúrája segítségével történik. Egyszerű utasításkészletet felhasználva egymás utáni pozíciók sorozatát állíthatjuk be, majd mozgásként tárolhatjuk.

Aki szívesen dolgozik számítógéppel, a ROB3-at bármely IBM-kompatibilis PC-vel vezérelheti az RS232 porton keresztül. A mellékelt software menü-vezérelt, a lehetséges utasítások listája folyamatosan látható, kurzor segítségével a program listájához fűzhető. A rendszer ellenőrzi a szintaktika helyességét, a könnyen kezelhető súgó hatékony segítséget nyújt a programozáshoz.

A programozás Teachbox, IBM-kompatibilis PC, XT, AT és TBPS-software, vagy saját software az RS232-portot kezelő rutinok segítségével.

(Robot leírásban az 1.ábrán láthatóak)

A ROB3 kiszolgálása számítógép nélkül is lehetséges a Teachbox segítségével. Ez egy 25 gombos tasztatúra, amely decimális számjegyek, parancsok és utasítások bevitelére alkalmas. A Teachbox a ROB3 I/O portjára csatlakozik, és a program indítása után kényelmesen le is vehető onnan. Rácsatlakozott Teachbox esetén 3 digitális kimenet (DA 1-3) és 5 digitális bemenet (DE 1-5) marad szabadon. Az utasításgombok mellett levő LEDek a helyes működést jelzik. Hibás utasítások vagy parancsok bevitele esetén az ERR lámpa gyullad ki, amely a CLR gombbal törölhető. Az utasításokat és parancsokat mindig az ENT gomb lenyomásával zárjuk. C.5. ábra:

• Run üzemmód:
• A RUN. (marker - m) ENT gombok lenyomására a tárolt program végrehajtása történik
• az m markertől kezdődően.

TIM t ENT várakozási időt állít 100 ms-nként t = 1 .. 65535

IF i . m ENT ha i=low, folytassa a programot m markertől, egyébként haladjon tovább

RUN m ENT m markertől fut

RUN . m ENT m markertől step üzemmódban fut

STOP . m ENT átmenet teszt üzemmódba, m markertől

MARK 0 ENT A 0 markert beteszi - ez a program kezdőcíme

a +/- a tengely körüli jobbra-balra forgatás. Mivel a különböző tengelyek körüli forgatások egyidejűleg hajtódnak végre, egyszerre több tengely is pozícionálható ily módon.

IF i . m ENT ha i=low, a program az m markertől folytatódik, egyébként az utasításnak nincs hatása.

OUT . k +/- CLR Ez az utasítás az I/O portot teszteli a programírás vagy - megszakítás idején. Vigyázat, ha ENT-tel lezárjuk, akkor az ott lévő sort felülírja!!

TIM t ENT Az utasítás hatására a program futása t x100 ms (0 £ t £ 65535) időre megszakad, majd automatikusan folytatódik.

DEL . ENT Az utasítás hatására a program futása megszakad, és a RUN lámpa kigyullad. Az ENT gomb megnyomására a program újraindul. Az utasítás több egymást követő lineáris programot (ciklusmentes ?) is képes elválasztani. A CLR gomb a bevitel üzemmódba vált.

INS . ENT Ez az utasítás kötelező minden program fizikai végén.

STOP . ENT Az utasítás hatására a tárban levő utasításokat a megfelelő LED-ek mutatják (MARK,POS, TIM, OUT, IF, NOP) illetve a DEL utasításra a MARK és a NOP-LED, hiba esetén pedig az ERR-LED gyullad ki.

INS ENT Az utasítással lehetőség van egy vagy több programsor beszúrására. Teszt- üzemmódban a kívánt sort szúrjuk be a további sorok ELÉ. Több sor esetén ismételten nyomjuk meg az INS ENT gombokat.

RUN m ENT Futás az m markertől kezdve

• a ROB3,
• hálózat 2 piros/fekete összekötő kábellel,
• Teachbox,
• RS232-csatlakozó.