Ha a visszacsatolás a 2.2.2. ábra szerint a kimenő árammal arányos
(amit az biztosít, hogy
), akkor a visszacsatolás
hatására a belső ellenállás növekszik. Az eredő rendszer most
"áram-generátorabb".
A két esetet összegezve arra a triviálisnak tűnő megállapításra
juthatunk, hogy a negatív visszacsatolás mindig azt a kimeneti
paramétert igyekszik állandó értéken tartani, amivel arányos
visszacsatolást alkalmazunk.
A 2.2.3. ábra azt mutatja, hogy ha egy negatív erősítésű
(fázisfordító) rendszer bemenete és kimenete közé egy Z impedanciájú
elemet kapcsolunk, akkor ez a Z impedancia az erősítő bemeneti
kapcsaival párhuzamos impedanciává transzformálható. (Ha csak ube és
ibe értékét mérjük, nem tudunk különbséget tenni, hogy a Z impedancia az
erősítő kimenete és bemenete közé van-e kötve, vagy a bemenettel
párhuzamosan.) A jelenség eléggé érdekes: az ohmos ellenállás az
erősítés arányában csökken, a kapacitás az erősítés arányában
növekszik. Az is eléggé figyelemre méltó, hogy egy (pozitív)
egységnyi erősítésű rendszer bemenete és kimenete közé kötött
impedancián keresztül nem folyik áram, vagyis ilyenkor az erősítő
bemenetével párhuzamosan megjelenő impedancia végtelen nagy lesz.
A negatív!
A fenti jelenségkört - első tudatos felismerője után -
Miller-effektusnak nevezik. A Miller-effektus előnyös akkor, amikor
igen kicsiny bemeneti ellenállást akarunk megvalósítani, vagy amikor
extrém-nagy kapacitást akarunk létrehozni. Hátrányos viszont olyankor,
amikor a bemenetre redukált jelentős kapacitás a rendszer, például
egy tranzisztoros erősitő fokozat felső határfrekvenciáját csökkenti
radikálisan.
(Gondoljunk arra, hogy a tranzisztorok bázisa és kollektora között
óhatatlanul jelen van egy kapacitás. Ez a kapacitás földelt emitteres
erősítő esetén a viszonylag nagy erősítéssel megszorozva kerül a
bemenettel - vagyis az előző fokozat kollektorellenállásával -
párhuzamosan.)